Az állam az első két szakképesítés megszerzését finanszírozza.

Nappali rendszerű OKJ-s képzésre 25 éves korig lehet jelentkezni, de az esti rendszerű képzésekre nincs korhatár. Nappali tagozaton abban az évben kezdhettek utoljára tanévet, amelyben a 24. életéveteket töltitek be. A 2015. júniusi törvénymódosítás óta két OKJ-s végzettség megszerzése ingyenes – korhatár nélkül. Bár elméletileg 25 éves korig lehetne nappali képzésre járni – akkor is, ha már van OKJ-s papírotok – a legtöbb iskola a második szakmát már esti vagy levelezős képzésben engedi a diákoknak.  A két, támogatott szakma közé nem kell beleszámolni azokat a képzéseket, amiket tanfolyami jelleggel végeztetek, tehát fizettetek érte.

Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő összes szakképzést nem lehet megtalálni az iskolák kínálatában, és az ingyenes választék is eléggé lecsökkent.  A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján megtalálhatjátok a képzési jegyzéket és azokat a szakképzéseket, amelyek mellett nem csak a TK rövidítés szerepel, indítják iskolai rendszerű képzésben is – elméletileg. Ebben a jegyzékben azonban az iskolákat nem találhatjátok meg. Ugyanakkor van egy kereső, ahol megadhatjátok, melyik szakma érdekel titeket és akkor kiadja, milyen szakképzési centrumokban indítanak olyat – ingyenesen.

A szakképzési centrumokon kívül alapítványi iskolák is indítanak ingyenes OKJ-s képzéseket, de csak az állam által támogatott szakmákat.